Európa focizik

Európa focizik

Egy hónapig a labdarúgásról szól Európa: egy év csúszással a járvány miatt, valamelyest módosult körülmények között, de itt a 2020-as foci-Eb. Ráadásul annyira itt van, hogy négy meccset Budapesten játszanak, a torna 24 csapata között pedig ott van a magyar válogatott is. Kövesse az Eb minden pillanatát, hírét a hvg.hu cikksorozatával.

 

"Óriási veszteség" - Spinazzola sérülése súlyos

A belgák elleni Európa-bajnoki negyeddöntőben elért 2-1-es siker után Roberto Mancini szövetségi kapitány és az olasz labdarúgó-válogatott játékosai is az együttes egyik legjobbja, Leonardo Spinazzola súlyos sérülése miatt szomorúak.

MTI MTI










Kezdő tizenegy: az lesz a meglepetés, ha Olaszország a döntőbe jut
 

Kezdő tizenegy: az lesz a meglepetés, ha Olaszország a döntőbe jut

Bárdos András legalább akkora bravúrt hozott az Eb-n, mint Dánia: még hetekkel ezelőtt írásba adta, hogy angol–dán elődöntő jön, az olaszok pedig Belgium 2-1-es legyőzésével jutnak a négy közé. A hvg.hu tippjátékában Szijjártó Péter beásta magát az utolsó helyre, Szél Bernadett maradt az egyetlen, aki még eltalálhatja a végső győztest, de a mezőny több mint fele még odaérhet a dobogóra. Ami pedig az elődöntős tippeket illeti: a megmaradt négy csapat közül Angliában bíztak a legtöbben, a dánokat, sőt az olaszokat sem várta senki a döntőbe.







Lezajlott egy futballforradalom, ezt látja most az Eb-n
 

Lezajlott egy futballforradalom, ezt látja most az Eb-n

Rengeteg rohanás, elképesztő labdatartás, sziklaszilárd védőtengely – az Európa-bajnokságon a korábban megszokottnál is rakkolósabb, fizikailag megterhelőbb, formáját tekintve pedig szokatlanabb játékot láthatunk. Szakértők szerint ez nem a pillanat forradalma, de a fizikai kondíción alapuló futball most érkezett meg végleg – még ha ezt egyes játékosok meg is sínylik.

Nagy Iván László Nagy Iván László



Dán elődöntő, magyar-francia döntetlen, lengyel, orosz és török égés – ezek voltak az Eb legnagyobb meglepetései és legcsúnyább bukásai
 

Dán elődöntő, magyar-francia döntetlen, lengyel, orosz és török égés – ezek voltak az Eb legnagyobb meglepetései és legcsúnyább bukásai

Bárdos András előre megmondta, hogy Dánia elődöntőbe jut az Eb-n, Marco Rossi írásba adta, hogy 1-1 lesz a magyar–francia meccs – cserébe négyen is a negyeddöntőbe várták Oroszországot, de lengyel csoportgyőzelem és török menetelés is a tippek között volt az Európa-bajnokság kezdetén a hvg.hu játékában. Bemutatjuk a Kezdő tizenegy legbátrabb, valóra vált tippjeit és a legnagyobb csalódásokat.